Bársony István: A szabad ég alatt / 3. bőv. kiad. Budapest, Singer és Wolfner, 1910. / Sz.Zs. 1672

A rózsák szigetén

25 Lassankint képzeleti másvilág támad fel előttem a fák zöld árnyában ; szárnyatlan angyalok tejfehér arcára veti fényét az erdei zöld sugár; a próféta turbánja borítja be az eget, a földet, az egész mindenséget, s a sóskalevelü csodafa pirkadó csipkéjén kivül zöld fényben sugárzik a világ körülöttem. És ime, amikor a vérszomjas réti szúnyog szipolya felébreszt, legelső, amit érzékelek, egy pár zöldharkály játéka az óriás platán fehér derekán. Mintha a fának két nagy levele gurulna le lassan a füre, amint a két madár összekapaszkodva lebirkózza egymást a kéregről. Bálteremmé válik fölöttünk a platán ernyőjének fuvalmas légköre s ugy megtáncolnak benne játszó csipogással, hogy muzsikaszónak hallom tőle a gerlice búgását, a csiz csicsergését. Junius heve nem fog itt ki sehol az árnyékon s csak arra jó, hogy megadja fűnek-fának a nyári zománcot, amelyben szépítő fürdőt vesz a lomb és élénkebbre virul a bimbó. Lassan megyek odább a szellőjárta sikon; ahogy kibukkanok a napsugárra, néma homály marad utánam a gesztenyefák alatt. Virágok szines bokrétája int a fenyvesen túl; hangyavándorlás akaszt meg utamban; mint egy maroknyi fekete mákszem, úgy gurulnak végig a pici állatok a lejtős homokon. Megcsodálom őket, amig tovább nem hajt a nyugtalanságom.