Bársony István: A szabad ég alatt / 3. bőv. kiad. Budapest, Singer és Wolfner, 1910. / Sz.Zs. 1672

Tavasz az erdőben

20 Májusi erdő szivében, ha leülök egy nagy fa tövéhez, ahol a tiszta levegő áradása mindenfelől áthömpölyög rajtam: pihent erővel is elnyom a keleti restség, amelytől elzsibbadok s az ébren alvás félelem nélkül való tetszhalála mozdulatlanná tesz. Ilyenkor érzem az érzékek korláttalanságát, amikor felszabadulnak a parancsoló értelem igája alól s külön-külön élvez mindenik. Nézek, hallok és érzem a szellőt meg az illatot, de nem tudom, hogy melyik esik jobban, mert nem gondolkodom. A szememet lehunyom, de még akkor is látom a végetlen zöldet; a madarak dalából pedig akkordok támadnak, amelyeket dallammá egészít ki a szunyog-zummogás, a méhdöngés, a patak-csobogás, a szú-pörcögés, a repülő bogár zúgása, a porló szárazág ropogása... az erdők muzsikája. Az emberileg érzékelhető teljes csendből kelnek ki a hangok s a nagy hallgatásnak oly ellentéte a legparányibb nesz is, hogy itt, a némaság hazájában, észre lehet venni. A képzelet azután megteszi a többit. A láthatatlan nagy zenekar, amely el van osztva a fákon, a bokrokban, a levegőben : egyre hallatja örök szépségű alkotásait. Rögtönöz minden hangszere, de azért meg van benne a csodálatos összhang. A természet maga a karmester. A fülemüle az erdő primadonnája, hozzá csat-