Bársony István: A szabad ég alatt / 3. bőv. kiad. Budapest, Singer és Wolfner, 1910. / Sz.Zs. 1672

Tavasz az erdőben

10 meg egymást először s a kék levegőben úszva hallgatta meg a bájos jércike az ő himje szerelmi ömlengését. Néhány találkozó odafent s azután csak a nász van hátra, amelyet valamely napos domboldal bokrai közt szép egyetértésben éldegélnek át, ahol legtöbbnyire vendégek mind a ketten. Amig a szalonka itt nincs, addig szinte üres a tavaszi erdő s csak sejteti titkát. Az a kis madár újra meghozza bele a vadász-életet. A szikkadt gyalogúton neki kapaszkodunk érte a cserje-födte dombnak, amerre van a vágás, ez az igazi vadászeldorádó. A szalonkahuzás, a márciusi csöndes esték érdekessége teszi azzá. Langyos tavaszi eső után, ha napközben volt egy kis verőfény s alkonyatkoi eláll a szellő is, akkor jött el a boldog idő. A hosszucsőrü napközben pihent, vagy csemegézett; alkonyatkor megrázza szárnyát és felnéz az esőt igérő felleges égre; majd berzenkedik, kifut bokra alól, azután surrogva röppen fel és megveri szárnyával a cserlevelet. Lassan libeg a vágás fölött, szive dobog a szerelmi vágytól, elbódul a tavasz illatában s az érzés egy éles cippanással száll szerte hosszú csőre közül. A túlsó domb felől rekedt „kroj"-jal szól a him-szalonka: ez az ő egyhangú nászdala, amellyel a világon minden el van mondva, ami egy himszalonka keblét dagaszthatja. Olyan különös hangjai ezek a csendes erdő-