Bársony István: A szabad ég alatt / 3. bőv. kiad. Budapest, Singer és Wolfner, 1910. / Sz.Zs. 1672

Néptelen tarlókon

Néptelen tarlókon. Az aratók nótája elhangzott; csak emlékezetemben hallom. A puszta, ahol barangolok, néma. Sehol se látni szerszámját fenő, nagyokat suhintó kaszást rajta. A mezítlábas marokverő leányok, akik pirosak voltak, mint a vadszegfű: mind eltűntek. Daluk, amely versenyre hívta a pacsirtát, hallgat. Itt az idő, amikor a pusztai ember azt mondja : vége a nyárnak. Ő biz' nem sokat kérdi a kalendáriumot; csak azt nézi: le van-e már aratva; behordták- e már a gazdák az Isten ajándékát. Amint csupa üres tarlón fúj végig a szél: ő neki ősz van, ha még úgy fitogtatja is erejét a nap. S itt napról-napra ugyancsak szaporodik a széljárta üres tarló. Kezd a nem régen még ringó kalászt himbáló rónaság halvány sivataggá válni. A mesgyékről szétfut a szederinda s megbokrosítja a barázdát, amelyből egy-egy ökörfarkkóró