Bársony István: A szabad ég alatt / 3. bőv. kiad. Budapest, Singer és Wolfner, 1910. / Sz.Zs. 1672

Legjobb barátaink

107 azután már csak az átsuhanó fecskén, meg a hantmadáron (saxicola) akad meg a szemünk. Amaz a levegőt hasítja és eltűnik; emennek jó egy kiálló rög is, amelyre leröppen. Pedig ha fészkelni akar, mégis csak olyan helyet keres, ahol legalább egy pár araszos bokorféle árváskodik, ha nem is más, mint „gilice-tüske". Milyen más lehetne, ha az utak mentén mindenütt fák és bokrok volnának; ha a mesgyéken nem irtanának ki minden búvónak való bokrot, ahol az apró énekesmadár meghúzódhat. Aztán a pusztai szállások közvetlen környékén, meg a falusi kertekben, főképen pedig az urasági birtokokon, mennyi alkalma lehetne a madárvédelemnek a mi legjobb barátainkról való gondoskodásra, ha csak oly értelemben is, hogy megkínálná őket szállással, otthonnal. Élénkebb lenne a puszta és a természet nagy alkotójához küldött madárhimnuszok mindenütt zengenének. Az érzékeink gyönyörködnének, anyagi hasznunk bőséges növekedése pedig anyagi jutalma is lenne „jószívűségünknek", ami tulajdonképen még akkor is inkább okos önzés lenne, mint valami nagy dicséretet érdemlő ideálizmus. cp