Bársony István: Mulattató vadászrajzok , Vidám kalandok és adomák gyűjteménye / Szécsi Gyula eredeti rajzaival. Budapest, Athenaeum, 1905 / Sz.Zs. 1422

Kopek úr és társa

Kopek úr és társa. Kopek úr „pikkauf" ember. Kezdte a semmin, és néhány évtized alatt állhatatos szorgalommal vitte valamire. Annyira vitte, hogy nyugalmazhatta önmagát, s a kamataiból élhetett. Gondolni lehet ezek után, hogy Kopek úr nem volt mindig úr. Valaha nehéz napokat látott, s igen alárendelt helyzetében készséggel ugrott elő a bolt valamelyik zugából, ha a főnöke ezt kiáltotta: „Kopek!" Ebben a régmúlt időben egyetlen vágya volt. Az, hogy megérje valahára, hogy az emberek kénytelenek legyenek a neve mellé ezt is odabiggyeszteni: „úr!" — S attól fogva, hogy — magát önállósítván — megérte: ki is aknázta a helyzetet annyira, hogy kedves nejétől is megkövetelte az úrázást; sőt még a levelét is így írta alá eleinte: „Kopek úr!" — mindaddig, a míg a dolog szokatlanságáról tapasztaltabb barátai fel nem világosították. Nem kis feltűnést keltett, a mikor a „társaskörben" egyszer egy nehézkesen tötyögő cseh vizslával jelent meg. Kopek úr maga is elnehezedett már egy kissé. Alakja inkább tekintélyes volt, semmint daliás. Ha megfeledkezett magáról és gyorsabban lépdelt: mindjárt fújt s szuszogott. Nyulas, a kutyája, nemkülönben. Ezt a nevet: „Nyulas", ő adta volt a nagy cseh vizslának, ámbár ezt eredetileg Podjebradnak hívták. Nagyon csudálkozott, a mikor látta, hogy a kutya sehogysem hallgat a Nyulas névre. Hanem azért ő már csak úgy szólította továbbra is és mindig magával czipelte kedves kutyáját. 88