Bársony István: Mulattató vadászrajzok , Vidám kalandok és adomák gyűjteménye / Szécsi Gyula eredeti rajzaival. Budapest, Athenaeum, 1905 / Sz.Zs. 1422

Kopek úr és társa

A járásbírósági irnok hunczutúl mosolyogva bökte meg a sarki fűszerest, a mikor Kopek úr először jelent meg a körben Nyulassal. — Ni, hogy hasonlítanak ezek egymáshoz, — súgta. A fűszeres tovább adta az ötletet. Mindenki úgy találta, hogy az írnoknak igaza van. Rövid idő múlva az írnok még haszontalanabb dolgot művelt. Ha Kopek úrról beszélt, hozzátette: „és társa". A „társ" tudniillik Podjebrad, alias Nyulas volt. Nem mindennapi látvány volt, a mikor „Kopek úr és társa" felszedelőzködött és vadászni indult. Kopek úr szekeret és lovat tartott, s irigylésre méltó kényelemmel áldozott ily módon Diánának. Az egész város megbámulta, a mikor végigszekerezett az uíczákon. Ö ült jobbról, Nyulas pedig balról; — a gaz bestia tudniillik a világért sem rázatta volna magát a szekér aljában, hanem felkuporodott a gazdája mellé, a főülésre. Kopek úr eleinte le akarta dobni maga mellől. De Nyulas olyankór morgott, fel kellett tehát hagyni az eféle kísérletekkel. Hanem az egész úton küzködött, nehogy a nagy mennykő cseh vizsla őt szorítsa le az ülésről. A vadászterületen kiválasztottak egy árnyas fát s az alá telepedtek. Podi (így rövidítette meg Kopekné ő nagysága a Podjebradot) hamar megtanulta, hogy hol van a legjobb pihenőhely, s egyenest odavezette a gazdáját. Kopek ilyenkor odaadta a puskáját a kocsisának, a ki valaha urasági kerülő volt s így értett az orvvadászáshoz. — Lőjj valamit Kristóf, — mondta olyan sunyi arczczal, mintha még Nyulas előtt is titkolni akarta volna a cselszövényt. Kristóf azután addig járta a gazost, a míg csakugyan lepuffantott egy árva nyulat. Kopek úr boldog volt s megpróbálta egyszer, hogy apportiroztassa a zsákmányt a kutyával. 89