Bársony István: Mulattató vadászrajzok , Vidám kalandok és adomák gyűjteménye / Szécsi Gyula eredeti rajzaival. Budapest, Athenaeum, 1905 / Sz.Zs. 1422

A kis Bingó meg a nagy Pongrácz

A kis Bingó megcsóválta a fejét. — Magának bizonyosan mondtak valamit, Pongrácz. Megmondták ugy-e, hogy mit üzent Karva Miska. — Azt bizony megmondták, — volt a dünnyögő válasz. — Oszt' maga most nem rösteli félni ? — Én bizony azt hiába röstelem. — Ejnye, hát csakugyan fél? — Nono. Ha leütnek! ^JKr— Hiszi kend? Miből van kend? Nincsen puskája, ökle? Ha nekem olyan volna! . . . — Nono; de ha hátulról ütnek le. — Akkor hamarosan oda forduljon kend, a ki Árgyilusa van kendnek! Már ezt sose hittem volna. Csakugyan megijedt Miskától? — Nem szeretnék vele birkózni, — morogta Pongrácz. — De 'isz' félkézzel is odavágná. — Éppen azért. — Úgy agyonütné, mint a pintyet. — Akkor pedig engem becsuknának. — Mondok egyet, Pongrácz. — Úgy mondd, hogy megértsem. — Átkisérem kendet a falun. Fogadjunk, nem lesz baj. Hanem akkor én parancsolok. Kend teszi, a mit mondok. — Már megint verekedni akarsz? — Akar az ördög. De magamat nem hagyom. Azok fenyegetőznek, mert megfogdossuk őket, ha a tilosban járnak. Minek járnak? — Az igaz. Minek járnak! — No hát jöjjön kelmed. Hadd állok szavamnak. — Azok lesnek ám ránk, — dörmögte Pongrácz kedvetlenül, miközben lajhármódra tápászkodott föl. — Csak maga én nekem szót fogadjon, akkor semmi se lesz. Magát egy újjal se bántják. 75