Bársony István: Mulattató vadászrajzok , Vidám kalandok és adomák gyűjteménye / Szécsi Gyula eredeti rajzaival. Budapest, Athenaeum, 1905 / Sz.Zs. 1422

Az „öreg úr"

— Megőrült! — Szegény ember! — Istenadta! — zúgták a többiek. — Tehát hol a vadőr? Az megmondhatja. Csakhogy a vadőr sehol sem volt. Már régen haza ment. Azaz ki tudja merre ment, hisz' volt dolga-járása elég. — Uraim! uraim! — kiabálta a Stüssi, kétségbeesve. — Boszorkányság !. . . — Beszélhetsz jó vitéz! Ezt ki kell írni a lapba! No de ilyet! . . . Most már azután igazán közel volt a szegény Stüssi a megbolonduláshoz. Majd hogy sírva nem fakadt. — De uraim, uraim, ismételte, a kezét tördelve. Végre megszánta az erdőmester. — Elég a tréfából, gyerekek, különben még belebetegszik. Megmondom no, az én parancsomra tréfált meg a vadőr. Elvitte magával ezt a régi agancsot ... A többit kitalálhatjátok. — Tehát . . . kezdte Stüssi nagy megkönyebbüléssel. — Tehát ne fecsegj sokat, hanem egyél, elhűl a vacsorád. Az igazi agancsot majd megkapod holnap. Boldogabb álmot még nem álmodott ember, mint a „tekintetes úr" ez után a felfedezés és igéret után. 73