Bársony István: Mulattató vadászrajzok , Vidám kalandok és adomák gyűjteménye / Szécsi Gyula eredeti rajzaival. Budapest, Athenaeum, 1905 / Sz.Zs. 1422

A róka-patrónus

rodott a sok mindenféle drága, hasznos vad, hogy öröm volt látni. Évek során híre is ment a Jiricsek dús vadasának, s az volt boldogabb, a ki meghívót kapott az őszi vadászatok egyik-másikára. Az uraság maga sem szokott ezekről hiányozni, s a kinek a vadászatban esetleg nem telt túlságos kedve: ott volt számára a kárpótlás a nagyszerű elemózsiázásban, a mi odakint történt meg, a szabad levegőn, s a mit a társaság minden jó és rossz tréfát értő és kedvelő tagjainak a vidámsága ugyancsak élénkített, "'s- Egy ilyen vadászaton hallatlan dolog történt. Az egyik hajtásban, a mikor a hajtók már nem voltak messze a vadászvonaltól, nagyot sivalkodik valamelyik bokrászó gyerek: „róka! róka!" (Róka itt, a hol tűzzel-vassal annyira irtották! ... Ez ritkaság.) Az egész hajtósoron egyik száj a másiknak adta: róka! róka! — úgy, hogy valamennyi vadász tudta egy perez alatt, hogy „vörös úr" ott bujkál valahol. Az pedig érthető, ha a rókagyűlölő vadászember inkább elszalaszt tíz nyulat, semhogy elrontsa abbeli esélyét, hogy a gonosz fáczánpusztítót leterítse. Ilyen vadászember került Jiricsek bácsi mellé, a ki, mint aféle házigazda, rendesen a vadászsor szélén volt valahol, ha ugyan a hajtóvonallal együtt nem húzódott előre, mint „raubschütz". Az öreg úrnak feltűnt, hogy ámbár több nyúl és fáczán váltott át ott, a hol Kerekes Karcsi állott: lövés nem esett egyikre sem. — Talán megaludt! — mormolta magában, azzal a nyakatekert magyarsággal, a mivel annyi vidám perczet okozott azoknak, a kikkel szóba állott. De nem ért rá sokat töprenkedni, mert észrevette, hogy az erdő bozótosából éppen ő felé tart egy ritkás részen át a jelzett róka. 62