Bársony István: Mulattató vadászrajzok , Vidám kalandok és adomák gyűjteménye / Szécsi Gyula eredeti rajzaival. Budapest, Athenaeum, 1905 / Sz.Zs. 1422

A róka-patrónus

Jiricsek bácsi némán fordul oda, a hol a szomszédja állt. Közelebb volEkkor nagyot pukkan a Kerekes Karcsi puskája s a róka elvágódik. Rúg egyet-kettőt s aztán — vége neki. Úgy állott, mozdulatlanul, mintha k volna. Csak félszemmel pislogott a fe „vörös" felé, nehogy a tekintetök találk zék, mert akkor elugrik a hunczut, pokolba megy. Pedig úgy jött, mintha hátra s a róka pompás lőíávolban lett volna tőle. zsinóron húzták volna erre. Már csak egy pár ugrás volt » tak egymáshoz, semmint maga is hitte, mert Kerekes, arra számítva, hogy a róka oldalt tör ki, lehúzódott a sűrűség szélére. — Most már a hajtók is feltünedeztek, a hajtásnak mindjárt vége volt. Az öreg morva a vállára dobta a puskáját s mogorván szólt rá Kerekesre: — Hád baratocskám! . . . hád bántót magaat az a róka?! A „szomszéd" elhűlt. Dicséret helyett korholás? No, ez furcsa jutalom a bravúros rókalövésért. El is híresztelte, hogyan járt. Hogy Jiricsek bácsitól kikapott, a miért meglőtte a rókát. Az öreg úron azután rajta maradt élete fogytáig, hogy rókapatrónus. Pedig annyi volt az egész, hogy ő szerette volna ledurrantani még azt az utolsó mohikánt is; — és ebben megelőzték. 63