Bársony István: Mulattató vadászrajzok , Vidám kalandok és adomák gyűjteménye / Szécsi Gyula eredeti rajzaival. Budapest, Athenaeum, 1905 / Sz.Zs. 1422

Egy úr elveszett

meresztést és egyszerűen a nyomon haladt. Az előtte húzódott mindenütt; eltéveszteni nem lehetett. A nyomasztó csendet éles kürtszó hasgatta meg. Nyomban rá egy pár lövés esett a távolban. A hajtók elkezdtek lármázni: befelé! — Valahára! — dörmögte Szabócska; és megfeledkezve fáradságról, ködről: készenlétbe helyezte magát arra az esetre, ha ő rá is jön valami szerencsétlen vad, a mely halálfia, mihelyt ő rá fogja a puskát. Ebben a perczben megint több lövés történt. A kis Szabó megesküdött rá, hogy elől-hátul, mindenütt lövöldöznek. — Nem értem, — mondta magában, — valaki talán túlságos zsákot csinált s azzal egészen hátramaradt. Utoljára még belém lődöz ebben a vastag ködben. Ez az aggodalom ellenállhatatlan erővel szállotta meg. Nem is lehetett azon nagyon csudálkozni. Hisz' annyi vadászszerencsétlenségről hall az ember. Ráadásul elfogta a sárga irigység, hogy íme, olyan szemtelen zsákot merjen valaki csinálni! Bizonyosan a köddel védekezik majd a hunczut; — a közben pedig minden nyulat agyondurrant, mert hogy a buta fülesek ősidők óta mindig arra törnek, a hol a körvonal egy része valamely vadász hunczutsága folytán homorú, zsákszerű mélyedésbe hajlik. Elhatározta, hogy csak azért sem hagy magán kifogni. Lassabban lépdelt, hogy ő is hátramaradjon. Szomszédos hajtóinak, a kiket a ködben már egészen elvesztett a szeme elől, váltig kiabálta: csöndesebben! lassabban hej! ha sietsz, beléd lőnek! Feleletet ugyan nem kapott, de a lövöldözés még élénkebbé vált. Nagyon izgató volt a helyzet, annál inkább, mert ő rá egyetlen nyúl sem jött. Egy párszor látott ugyan valami árnyékot mozogni a ködben, de mindannyiszor kétsége támadt: vájjon nem a hajtók valamelyikének a feje van-e ott. Tudniillik kissé hajlatossá vált volt a terület s úgy fordúlhatott a dolog, hogy a hajtók éppen leereszkednek a hajlatba, a mikor aztán nem látszhatik belőlök más, csupán csak a fejők. 58