Bársony István: Mulattató vadászrajzok , Vidám kalandok és adomák gyűjteménye / Szécsi Gyula eredeti rajzaival. Budapest, Athenaeum, 1905 / Sz.Zs. 1422

Egy bús vadász s a kutyája

— Vén barom! — förmed a kutyájára, igazságtalan indulattal. — Mit akarsz? Mars hátra! ... Na nézze meg az ember! A jó viszony így, minden igaz ok nélkül kissé megbomlik köztök. Fagót neheztelve czuppog a sárban a szigorú férfiú után, a ki hiába járja a gólyahíres mezőt, mert minden hunczut-messziről kél s őt csak kicsúfolja. Addig-addig tocsognak-poszognak, hogy eljutnak az alacsony zsombékosba, a mit nyáron meg ősszel a csorda jár. Olyankor persze, már nincs víz benne; a nyári nap melege mind egy csöppig felissza, kiszikkasztja. Olyankor! csak az árnyékra vágyó nyúl lapul meg ott, és sneffnek híre sincsen. — De most a tavaszi vizek ellepik a kis zsombék közeit s a pocsogóból minduntalan felcsap a síró bibicz. Ámbár még a nyúl se hiányzik. Szereti ilyenkor, melegedő tavasszal ezt a pompás, hűses fürdőt, a melyben érzéki hevét áltatgatja. Felugrik egy-egy fehér ülepű füles a zsombék közül és úgy megszáguld, hogy csak úgy porzik a víz a nyomán. — Marha! — Mars hátra! — kölletlenkedik Makari, a mint Fagót kaczérkodni kezd azzal a gondolattal, hogy: „hátha nyulásznánk!" O biz' nem tud törvényt, neki mindegy volna. Nem is érti, mért förmed rá a gazdája már másodszor. (Pedig mindennek az az oka, hogy messziről kél a sneff, és Makari egyre csak hibáz ma.) Még szerencse, hogy olyan szép az idő. El lehetne bandukolni a világ végéig, ha így sütne a nap és fújdogálna a fűszagot hintő szellő. Makari elgondolkodva csoszog-csobog a gyönge sárban, a felfelfröccsenő vízben, úgy hallgatja, hogy gágog egy vén, szürke 37