Bársony István: Mulattató vadászrajzok , Vidám kalandok és adomák gyűjteménye / Szécsi Gyula eredeti rajzaival. Budapest, Athenaeum, 1905 / Sz.Zs. 1422

Egy bús vadász s a kutyája

Makari valaha még ilyen társra se szorult, a mikor a gólyahíres réteket lábolta. Ha lelőtt egy sneffet, rátapadt a szeme arra a pontra, a hova a drágalátos madár leesett, s a míg oda nem ért, miatta ugyan megnyílhatott a föld, nem nézett se jobbra, se balra. Okosan cselekedte. Mert ha csak egyszer is félrepillantott, elvesztette a nagy egyformaság közt azt a bizonyos pontot s akkor ugyan kereshette a sneffjét; úgy eltűnt az, mintha a föld nyelte volna el. Mindez megváltozott, a mióta a jó és hű Fagót kísérgeti a kirándulásaira. A derék kutya tudja a feladatát, s csöndesen várja a pillanatot, a mikor az ő művészetére kerül a sor. A fagótozás csak addig tart, a míg a komoly munka ideje itt nincsen. Ha egyszer Makari leveszi válláról a puskát, attól fogva Fagót csupa szem-fül, és néma, mint a hal. Mentek, mendegéltek; az édes tavaszi levegőtől szinte nekitüzesedtek. Fagót keresni akart volna, pedig az ő dolga csak az volt, hogy a lelőtt vadat előkerítse a pokolból is. Abban nagy volt az öreg, hogy a mi leesett, azt kibalhássza nádasból, sűrűségből, sárból, vízből, tüske közül, — a hova az orrát odaütögethette. De ép vadat kerestetni vele annyi volt, mint lemondani minden eredményről. Mert ha egyszer szabadjára hagyták: elindult, mint a gőzmozdony és súlyos, zökkenő ugrásával, istentelenül lármás lihegéséveí előre kivert mindent. — Pfuj Fagót, pfuj í csitította Makari az ő buzgólkodó társát, a mely szokatlan fürgeséggel kezdett sürgölődni mögötte s egyszer csak megtorpant és mereven nyújtózott el. Makari nézi-nézi; látja, hogy ennek fele se tréfa, áll a kutya. Csak nem bolondult meg; — dörmögi magában, elképedve. Mert hogy az „apportőr" kutyától nem volt ilyesmihez szokva. Abban a perczben kiröpül egy kis apróság — egy törpe sneff — a kutya orra elől; Makari — brumm 1 brumm! — nagy meglepetésében elhibázza. 36