Bársony István: Mulattató vadászrajzok , Vidám kalandok és adomák gyűjteménye / Szécsi Gyula eredeti rajzaival. Budapest, Athenaeum, 1905 / Sz.Zs. 1422

Egy bús vadász s a kutyája

a szél hajtja; — pedig csak a kicsi hullám szalad ki a hajlongó gólyahír-bokrok alól. Erre indult el Makari Fagottal. Ezen a gólyahíres tájékon volt valami, a mibe mindketten szerelmesek voltak. A hol a tavaszi földár feltolakodott a rétségen, s tocsogóssá tette a környéket: ott laktak a rövid vendégszereplésre érkezett vándorok, a czikázó röpülésű, bolondosán és tekintélyesen hosszúcsőrű mocsári sneffek, a melyek épp' olyan hangot adnak, ha felszállnak, mint a sár, a mikor az ember a csizmás lábát kihúzza belőle. Valami keveréke ez a czuppanó szortyogásnak; nagyon jó arra, hogy a mélázó, szórakozott vadász azt higyje hallatára, hogy a pajtása bukdácsol mellette, — annak a lépése czuppog-szortyog. Makari lassan bandukolt végig a mezőségen s hallgatta, hogy énekel a sok-sok pacsirta, és hogy fagótozik Fagót. — Ma megint jó napod van, vetette oda foghegyről a kutyájának, a mely csakugyan elemében volt s úgy bőgött, hogy a Csepüs István gazd'uram lovai majd elragadtak ijedtökben. A szellős, felséges rónán, messze-messze, valóságos nyári délibáb látszott. Tanyák és fák állottak a vízben, s a tükörkép is épp oly tiszta, volt, mint a valóság. Makari előtt, a tocsogóból, felkelt egy pár nagy tőkerucza, s lomha röpüléssel ereszkedett le megint, alig száz lépésnyire beljebb, a nagyobb vízre. Rendes récze-szokás szerint az iromba tojó szállott elől, utána pedig loholt a zöldfejű, szerelmes gácsér. Egy perezre se tágított volna az „asszony" mellől, a kivel mézesheteit élte. Makari mögött folyvást figyelve, élénk várakozással lépdelt Fagót. A hű állat maga volt a megtestesült nyugalom, a mi nem eshetett különös nehezére, minthogy fölötte is elmultak már a szeleburdi évek, akárcsak a gazdája fölött. 35 3*