Bársony István: Mulattató vadászrajzok , Vidám kalandok és adomák gyűjteménye / Szécsi Gyula eredeti rajzaival. Budapest, Athenaeum, 1905 / Sz.Zs. 1422

Voszinák esete

megtanult bánni a revolverrel, minthogy a főhadnagya tiszti revolverét ő tartotta rendben.) A kertész nem vonakodott tovább, s Voszinák büszkén vonult ki este a földekre. A kerülőt elöntötte a sárga irigység, a mikor Matyi megmutatta neki, hogy mije van. — Na Mátyás, akkor én magát ma odaviszem, a hol egy egész konda vaddisznó szokott kijönni a zsenge kukoriczára, — mondta, és elindult, hogy vezeti a revolveres baktert. — Hé, megállsz egy kicsinkát, — szólt az atyafi. — Egy konda disznó sok disznó, úgy-e? A kerülő nagyot nézett. Persze, hogy sok. — Oda vigyél inkább, hol csak — egy sincs. Sajnálok űket, tudod. — Tyüh', de jó szíve lett magának egyszerre! Hát akkor minek az a püstő? — Tudod barátom, gondolok: elég, ha szól is, nagyot. — Ejnye — ejnye; — hát akkor maradjon maga itt lent; én majd feljebb megyek. Oszt

1 bátran kurjongasson. Engem valahogy meg ne lőjjön. Elváltak, s Mátyás leült az árokpartra, a mely az urasági határt elválasztotta a községtől. A tücskök gyönyörűen czirpeltek, s az erdő felől egy bagoly sírását lehetett hallani. Matyi addig hallgatta ezt az éjjeli zenét, a míg egyszer csak elkezdett bóbiskolni. Hol a jobb szemét hunyta be, hol a balt, végül mind a kettőt. Mert ahhoz szokott volt, hogy a tyúkokkal feküdjék s a fecskékkel keljen. Arra riadt fel, hogy a kukoriczában nagyokat fúj és horkan valami. Tágra meresztette a szemét s szájtátva figyelt. A fújás-horkanás ismétlődött. 31