Bársony István: Mulattató vadászrajzok , Vidám kalandok és adomák gyűjteménye / Szécsi Gyula eredeti rajzaival. Budapest, Athenaeum, 1905 / Sz.Zs. 1422

Géza barátunknál

No már ez sok a jóból. Csak azért is gyerünk, gondoltuk magunkban. Lesz, a mi lesz. Majd kerítünk a vasútnál szekeret. Vagy pedig elsétálunk gyalog. Hiszen nyár van! A hogy kieszeltük, úgy is cselekedtünk. Összebeszéltünk hatan, a pályaudvaron találkoztunk hárman; a három közül egy az utolsó perczben visszalépett, maradtunk vállalkozók ketten. Én, meg Guszti. Mi azután szerencsésen meg is érkeztünk arra a bizonyos elhagyatott vidéki állomásra. Hogy szekeret nem kaptunk, az a helyzetet csak érdekesebbé tette. Kigyalogoltunk tehát toronyiránt, a Gyurgyalag-pusztára, a hogy előre is terveztük volt. Jó egy órai kutyagolás után megérkeztünk. Csinos tanya volt előttünk. Rendben tartott gazdasági épületek s formás úri ház. Nagyon biztatónak tetszett az első pillanatban minden, csupán egy kellemetlenségünk volt. Az, hogy egy alamuszi kuvasz hátulról nekünk rontott s Gusztiról hamarjában leszedte a vadásznadrágot. — Szerencse, hogy nincs asszonya háznál, — mondta Guszti.Hanem erre a kutyára hajtóvadászatot tartok még ma. Kiabálásunkra s a többi kutya ugatására végre megjelent valaki. Egy idős és púpos nő, a ki előtt szurtos kötény volt. Vasvilla szemmel mért végig bennünket. — Ez babázott volna meg? — Tűnődött Guszti, arra a bizonyos táviratra gondolva. — Itthon van a nagyságos úr? — kérdeztem otthonosan. A púpos nő komoran szemlélt. Végre azt mondta: — Nincs, de hazajön nemsokára. 18