Bársony István: Mulattató vadászrajzok , Vidám kalandok és adomák gyűjteménye / Szécsi Gyula eredeti rajzaival. Budapest, Athenaeum, 1905 / Sz.Zs. 1422

Parancs – parancs

Az erdész tovább magyarázta: — Már most, ha mi vadászunk valahol, a sűrű vágásokban, nem igen látjuk mindig, hol van Pap Ferencz a szekérrel. Ha a fogoly felrepül, rálövünk. Az a sok apró lyuk a Pap Ferencz fülén mind fogolysöréttől van. — Megszoktam, — szólalt meg újra Pap Ferencz; nem állhatta meg, hogy részt ne vegyen a társalgásban. — Már most ki a fegyelmezettebb ? — kérdezte az erdész, — az-e, a ki csak vár; vagy a ki úgy vár, hogy folyvást lövöldöznek rá aközben? Csákvárit az ő Vödör Páljával kaczagva szavazták le. Ekkor előállott Anyalai Muki, a társaság leglármásabb tagja. — No hát, ez is semmi. Várjatok, mert a mit én mesélek, olyat nem pipáltatok, a mióta csutorát rágtok. Volt nálam egy gyönyörű kis őz, a mit ez a bolond Kozári küldött a kis leányomnak a nevenapjára. Remek kis állat volt; olyan szelíd, mint a kezes bárány; — piros szalagot kötött a nyakára a leánykám, a ki majd meghalt érte, úgy szerette. Ezt a kis őzet azután el is kereszteltük Katiczának, s az egész ház odáig volt vele. A nagy kedveskedéstől azt se tudhatta már a szegény kis állat, hogy hova legyen. Kapott az mindent, a reggeli kávétól kezdve a spenótcsuszpájzig; a leánykám czukrot lopogatott neki, s én magam eltűrtem, akármi kárt tett a kis pákosztos az oltványaimban. Addig addig, hogy szent Mihály táján, épen cselédváltozáskor, megterhelte a gyomrát a szegény állat s abba belebetegedett. Volt ijedtség, sőt kétségbeesés. A leánykám úgy sírt, hogy nem győztük vigasztalni. Magam is sajnáltam a kedves állatot, s hamarosan elküldtem az állatorvosért. Osmerik az urak a p—i állatorvost? Jó ember az istenadta, csakhogy podegrás és egy kicsit süket. 14