Bársony István: Mulattató vadászrajzok , Vidám kalandok és adomák gyűjteménye / Szécsi Gyula eredeti rajzaival. Budapest, Athenaeum, 1905 / Sz.Zs. 1422

Parancs – parancs

Az őszszel egyszer, reggeli után, megyek az irodámba, a mi a főépület egy oldalszárnyában van, s a mint éppen nyitnám az ajtót, jön Vödör Pál és köszön. — Adj' isten jó napot, tekintetes uram. Én is fogadom barátságosan: — Jó napot öreg. Alighogy kimondom, szekérzörgést hallok s látom, hogy befordul a ház elé a Kallós komám szekere. Esztendeje volt már, hogy a komámat nem láttam s minthogy jókedvű ember, megörültem neki. — Várjon csak Vödör, szólok oda félvállról az öregnek s visszasietek a komámhoz. — Na te emilyen-amolyan, hát itt vagy valahára? — fogadom a komámat melegen, s először is bevezetem a házba, ott folytatom vele az örvendezést. Kikérdem ijját-fiát; ki hogy van a családban. Behozatok egy kis papramorgót, megkinálom. Még egy darabka paprikás szalonnát is belé diktáltam hamarjában. Akkor látom, hogy vadászruha van rajta. — Tán biz' vadászni szeretnél? — kérdem. — Azt én, — feleli nyiltan. — Pompás új vizslám van, elhoztam, hogy te is megcsudáld. Bolondja vagyok a jó kutyának. Mindjárt kedvre kaptam; hamar befogattam s azon melegében kiszaladtunk a tengeriföldre, hogy majd fordulunk egyet s ebédre haza jövünk. Csakugyan nagyszerű volt a kutya; nagyon jól mulattunk, s abban maradtunk odakint, hogy bizony nem sietünk mink. Az asszony zsörtölődik egy kicsit, azután, mit tehet? — megbékül. Beküldtem a szekeret egy kis harapnivalóért, meg egy pár üveg borért. Diktum-faktum, este lett, a mire hazakerültünk. Akkor egy levélre kellett hamarosan válaszolnom, a mit a csergői ispán küldött. Megyek az irodába: ott áll az ajtóban az öreg Vödör. — Hát maga mit keres itt? — kérdem. — Várok, — feleli nyugodtan. 12