Bársony István: Mulattató vadászrajzok , Vidám kalandok és adomák gyűjteménye / Szécsi Gyula eredeti rajzaival. Budapest, Athenaeum, 1905 / Sz.Zs. 1422

Parancs – parancs

Parancs — parancs. Vadásztársaság volt együtt, s a százados azt magyarázta: minő különbség van a nemzetek közt abban, hogy melyik mennyire fegyelmezhető. Szerinte a többi nemzet ebben a tekintetben még csak meg sem közelítí a szláv fajt. Bizonyítékul elmondta azt a régi dolgot, hogy ezen a témán vitatkozó tisztek próbaképen kidugtak egy szál deszkát a kaszárnya másodemeleti ablakából, s a deszka belső végéről egyenkint indítottak el először egy magyar, azután egy sváb, azután egy oláh és végül egy tót katonát. — Egy-kettő! egy-kettő! egy-kettő! . . . a deszka külső végéig elment valamennyi, de ott egynek a kivételével mind megállott, hiába nem vezényelte senki sem az „állj"-t. Az az egy, a ki tovább is ment s lelépett a deszkáról a semmibe, — a tót volt. Persze, nem lett baja, mert jó előre tűzoltó-ponyvát húzattak alája a tréfás tiszt urak. — No már engedelmet kérek, — mondta Csákvári, a ki egy nagy uradalomban volt gazdatiszt, — van nekem olyan magyar cselédem, a ki ezt megtette volna. Hallgassák meg csak az urak, mi történt a minap. Vannak itt többen is, a kik az öreg Vödör Pált látták nálam. Aféle kopott házibútor. Hűséges, megbízható; inkább a belsőség körül hasznáigatom. Főmindenes az öreg: ő ad ki zabot a kocsisoknak a magtárból, a mi mindent megmagyaráz. 11