Bársony István: Mulattató vadászrajzok , Vidám kalandok és adomák gyűjteménye / Szécsi Gyula eredeti rajzaival. Budapest, Athenaeum, 1905 / Sz.Zs. 1422

Egy szem kukoricza

orvosságot vesz be, a patikárius megtéved és olyat küld neki, a mitől falra mászik . . . — Elég! elég! . . . halljuk a történetet, — zajongtak az ideges türelmetlenek, és egy pohár borral kínálták meg az öreget. Tüdős kiitta a poharat s mintha semmi sem történt volna, folytatta: — Edler von Blihacsek egyébiránt nyugalmazott bányatiszt volt, a ki itt ette meg a kenyere javát minálunk, s mire penzióba küldték, úgy megszeretett bennünket, hogy nem kívánkozott vissza többet Pomerániába, a honnan hozzánk került. Ámbár Diána nem csókolta homlokon a születésekor, mégis hűséges híve vala, s a mikor csak szerét ejthette, vadászgatott. Kemenczére magával vitte a botosát, minthogy hó volt, s havas télen a botos az egyetlen, a mi jól megvédi a lábat, föltéve, hogy nem olvad a hó. De milyen botos volt az! . . . Derékig ért Blihacseknek, s öblébe egy-egy takszlit könnyen el lehetett rejteni. Kissé idült egy pár halina volt biz' az; látszott rajta, hogy ritkán van használatban. A vadászok évődtek is a pomeránnal: na Blihacsek úr, ezzel nem lehet fára mászni, ha jön a nagy kan. „A nagy kan? — mordult fel Blihacsek, — ilyen nagy kan nincs, kitul filek!" (S a mikor azt mondta „ilyen" : magára mutatott.) Denique eljött a kivonulás ideje s Blihacsek az utolsó perczben felhúzta a botost. Beletoppan; ide lép, oda lép; izeg-mozog, fészkelődik; hm-hm! mondogatja, s a fejét csóválja hozzá. — Mi baja Blihacsek ur? — kérdik tőle. — Mi baja?! — förmed komoran Blihacsek, — az a szamár inas a baja! . . . Mondtam neki, jól kirázzon a mamuszokat; hát mégis van benne egy szem kukurucz! Mondok, hogy érzek! nyomja engem! . . . Az erdész bekiáltott: induljunk, induljunk! ne töltsük az időt hiába, hosszú az utunk! Majd este meséljen, Blihacsek úr. Blihacsek kénytelen-kelletlen ment a többi után, minthogy most már nem maradhatott el. 9