Bársony István: Mulattató vadászrajzok , Vidám kalandok és adomák gyűjteménye / Szécsi Gyula eredeti rajzaival. Budapest, Athenaeum, 1905 / Sz.Zs. 1422

A veszett-vadász

takon való rágódás, kérődzés, mikor az ember érzi, hogy öregszik. Hja, a nyár után még sosem következett tavasz, hanem csak ősz. Nem messze a tarlón egy darab cserjés volt előttök. Valami irtott erdő sarjadéka. Ha valahol, úgy ott találhatott búvóhelyet a vad, az egész környéken. Guszti bácsinak ott járt az esze, s egyszerre csak azt mondja: — Hallod-e János, lesz minekünk nyulunk. János megrezzent. Kételkedve nézett Gusztira. — Majd meglátod. Ugorj fel csak gyorsan. János már megszokta, hogy Guszti bácsinak engedelmeskedjék. Most is szót fogadott. — Oda megyünk, — magyarázta Guszti. — Oszt mit csinálunk ott? — Bolond kérdés. Meglőjjük a nyulat. János a szemöldökét kezdte rángatni. — Lehetetlen, — mondta. — Figyelj ide. Ha az egész határban csak egyetlenegy nyúl van, azt is ott találjuk meg. — Ki hajtja ki onnan kutya nélkül? — kérdezte János, arra czélozva, hogy biz' ott sűrű a gaz. Guszti titokzatos arczoí vágott. — Kutyánk nincs ugyan, de majd magunk leszünk kutyák. János megnézte Gusztit. Osmerte már, s valami homályos sejtése támadt benne annak, hogy ebből valami bolond dolog sül ki. De Guszti komoly volt; egy csöppet sem látszott rajta, hogy hunczutságon töri a fejét. Meg is magyarázta a tervét. — Úgy lesz az pajtás, hogy egyikünk eláll valamelyik sarkon, a másik pedig bemegy a sűrűbe és lótfut, csahol; a közben a bokrokat megrugdossa. A nyúl azt hiszi, itt a kopó a nyakán s okvetetlenül kiugrik valamerre. János aggódni kezdett. — Mit akar ez az ember? — De Guszti megnyugtatta: — Először te leszel a vadász s 133