Bársony István: Mulattató vadászrajzok , Vidám kalandok és adomák gyűjteménye / Szécsi Gyula eredeti rajzaival. Budapest, Athenaeum, 1905 / Sz.Zs. 1422

Gyuri bácsi

Iszonyú sikoltás hasgatott bele a levegőbe. Bántam is én. Tudtam, hogy csak ijedtség az oka, mert biztos a kezem, kárt nem tehettem Málcsiban. Rá sem hederítettem, hanem rohantam le a völgybe, ész nélkül; azzal sem törődtem, hogy a szomszéd puskások kereszttüzébe kerülök. Hisz láttam, hogy megsebeztem a farkast s most attól rettegtem, hogy még odébb talál állni. Mit? Hogy megsebeztem?! . . . Pajtás! Elképzelheted-e, mit éreztem, a mikor nagy rohanásom közben látom, hogy egy helyen mozog előttem a gaz, és egy lompos farkasfarok verdesi a gyepet. Úgy nyakszirten találtam lőni a fene bestiáját, hogy nyomban bukfenczet vetett, mint egy rongy-nyúl. Azalatt a szomszéd puskások Málcsihoz rohantak. Az egyik oldalról Bencze jött. Felemelte a földről a szegény nőt s magához térítette. Málcsi nyöszörögve hajtotta a fejét lovagja vállára. Én lihegve vonszoltam ki az árokból a farkasomat és félvállról mondtam: — Nem kell megijedni; — semmi baj sincs; — tudom én, mit csinálok. Lássák, ihol a farkas. Az érdeklődés rögtön megoszlott. Most már hozzám siettek a vadászok. A kezemet szorongatták. Csak Málcsi nézett rám lesujtólag és nem fogadta köszöntésemet, a mikor a Bencze karján leballagott a szekerekhez. Azóta fűnek-fának hirdeti, hogy egyszer agyonlőttem. Bencze hiszi neki s úgy beszél a dologról, hogy én boszúból követtem el a gyilkossági kísérletet, mert el akartam a mátkáját szeretni, de Málcsi nem hajtott rám. Ok most boldogok, de én is, — fejezte be Gyuri bácsi az elbeszélését, és minthogy már elállott az eső, felczihelődött. — Menjünk, mondta. Majd meglásd, milyen kitűnő rizlingem van otthon! 7