Bársony István: Mulattató vadászrajzok , Vidám kalandok és adomák gyűjteménye / Szécsi Gyula eredeti rajzaival. Budapest, Athenaeum, 1905 / Sz.Zs. 1422

A veszett-vadász

A veszett-vadász. Guszti bácsinál vidámabb ember nem volt a megyéjében. Szerették és kapva-kaptak rajta, a merre csak járt. Az volt boldogabb, a kihez barangolásai közben beszállott. Nagyon tudta, hogyan kedveltesse meg magát. A hol megjelent, onnan futott a szomorúság; szóval-tettel egyképen mulattatta az embereket, de olyan jóízűen, hogy akármi pajkosságot követett is el, senki se neheztelt meg érte. Es mégis volt neki egy halálos ellensége, a kit nagyon megtréfált egyszer. Jánosnak hívták ezt a furcsa embert, a ki egész életében se tett egyebet, csupán csak vadászott; de ámbár megderesedett már: szűz volt a keze minden vad vérétől. Pedig majd meghalt az irigység miatt, ha látta, hogy Guszti bácsi, a ki viszont kitűnő lövő volt, egyre-másra durrantja le, a mi a puskája elé kerül. Egyszer, egy augusztusi szombat délután, megint összebeszéltek, hogy kimennek nyulászni. Guszti bácsinak nyúl kellett vasárnapra, s János is remélte, hogy hátha valahára siker koronázza annyi hiábavaló fáradságát. Elindultak hát kettecskén a vadszegény határba és együtt bolyongtak tarlókon, krumpliföldeken, addig-addig, hogy elfáradtak s megpihentek egy csőszkunyhó mögött az árnyékban. Az eredménytelen mászkálás kissé lehangolta őket. Pipaszó mellett nagyokat hallgattak. Kiki némán szövögette a maga gondolatát. Eltűnődtek a régi jó időkön, a mikor még árvalányhajat viseltek a kalapjok mellett (most meg a kalapjok alatt se viselnek már hajat). Jól esik az ilyen félviseltes embereknek a mul132