Bársony István: Mulattató vadászrajzok , Vidám kalandok és adomák gyűjteménye / Szécsi Gyula eredeti rajzaival. Budapest, Athenaeum, 1905 / Sz.Zs. 1422

A „hivatalosak"

— Akkor nem jól okoskodtunk. — Mán ilyenformán nem. — Cseréljük vissza a leveleket. A két levél közül az egyik leesik véletlenül. A kucsmás felkapja. Most mind a két levél az ő kezében van. A kalapos ember megszeppen. Tyűhh! most mék az én levelem? A kucsmás zavartan kérdezi: — Hát mék? — Méken van az, hogy: „szömillesen?" A kucsmás megforgatja a leveleket; az egyiket odakínálja: Gondolom ezen. — Hát kend nem tud írást? — Nem én. — Én se. — Hát akkor hogy tuggya, hogy melyik szól szömillesen? — Mert mutatta a gazdám odahaza; alá is húzta. Lássa? — Hál' Istennek! — De most mán egy-kettő, egy-kettő, vót-e kend katona? — Baka. — Én is. — Egyformák vagyunk hát. Isten áldja meg kendet. — Kendet is. Én meg sem állok most mán Sártóig. — Én meg Angyalosig. Kezet fognak, elválnak. Talpok alatt még jobban csikorog a hó, úgy sietnek. A fogadalmi kereszt ott marad magában.