Bársony István: Mulattató vadászrajzok , Vidám kalandok és adomák gyűjteménye / Szécsi Gyula eredeti rajzaival. Budapest, Athenaeum, 1905 / Sz.Zs. 1422

Furcsa párbaj

Furcsa párbaj. Nagyszerű augusztusi kánikula volt. Ember, állat, egyformán szédült a pokoli hőségben, s a „Nyakigláb" zsidó gebéje elakadt a porban az út közepén. Az egész környéken nem lehetett látni mozgó teremtményt. A szöcske lebújt a gaz tövébe; a pacsirta szétterítette a szárnyát meg a farkát, úgy pihegett az árokparton; a tarlóra szállt vadgalamb is megkereste a kint maradt búzakeresztet és odavette magát a gyenge árnyék oltalma alá. A Gáti-fiúk a dinnyeföldön aludták az igazak álmát, egy kukoriczaszárból rakott csőszkunyhó közepén. Jobbra a dinnyeföldtől egy nagy tábla kukoricza volt gyönyörű négyszögben; balra a meddig a szem látott, síkság, tarlóval, kölessel, kenderfölddel vegyes, azontúl meg ugar. Szellő se fújt, madár se rebbent. Hanem azért a tengeri közt egy idő óta csendes moszatolás hallatszott. Mint mikor a pákosztos kopó aláturkál a töklevélnek s a száradó inda végigrándul az összekötő vonalon a harmadik sorig. A tengeriföld előtt, a tarlón, vagy száz lépésnyire az utolsó sor kukoriczától, három nagy madár állt mozdulatlanul és bután. Erős nyakokat magasra nyújtották s felpislogtak az égre, a melynek sötétkék végtelenségében egy folyvást növekedő fekete pont úszott. Az a fekete pont egy lefelé szálló kánya volt, a három nagy madár meg három túzok. 127