Bársony István: Mulattató vadászrajzok , Vidám kalandok és adomák gyűjteménye / Szécsi Gyula eredeti rajzaival. Budapest, Athenaeum, 1905 / Sz.Zs. 1422

Egy „alak"

dos idegen területre. Ott a leselkedő vadőrök elfogdosták őket. Ezt az esetet majdhogy meg nem keserülte, mert a meghajszolt emberek mind rávallottak, hogy ő parancsolt velők. De még hóbortos esetei közt is ritkítja párját a következő kettő: Egyszer körvadászat volt az u—i határban s Szőke Gyurka megint nem tagadta meg önmagát; rendezkedett, igazgatott, mintha fizették volna érte. Úgy fordult a helyzet, hogy annak a szárnynak, a melyen ő volt, sokáig kellett az országút mentén előre haladni. Hát csak észreveszi Gyurka, hogy van ám egy süveges ködmönös ember a hajtók között, a ki ugyancsak a maga kedve szerint czammog; hol elmarad a többitől, hol kioldalog a sorból s egyáltalában nem tart rendet. Egy darabig nézi Gyurka ezt a „czudarságot", utoljára megsokalja, nekiszalad az atyafinak s minden bevezetés nélkül jól búbon üti egy párszor; csak azután förmed a hüledező alakra: hát kend mihaszna léhűtője, hogy megy kend itt, hol csára, hol hajszra?! majd adok én kendnek! Az atyafi megilletődve vette fel leütött süvegét a földről s szemmeresztve mondta: kérem alássan, 'iszen nem vagyok én hajtó; én csak megyek itt az úton a városba. Gondolni lehet, hogy lehűlt erre a kijelentésre a Gyurka rendezői tüze. Pedig a sors még más bolondságot is tartogatott a számára akkoriban. Szintén körvadászat volt s Gyurkát első puskásnak indította el jobbra a vadászmester. Megyen Gyurka egy darabig az orra után s szórakozottan tűnődve látja, hogy valahol a dűlőn egy legény kerül eléje, a ki ugyanazt a vonalat követi, a melyen neki kell haladnia. Gondolta magában, ez bizonyosan valami határcsősz, a kit a vadászmester küldött, hogy el ne téveszszék az irányt. Ment attólfogva az alak után nyugodtan, s még jobban elmerült a gondolataiba. 119