Bársony István: Mulattató vadászrajzok , Vidám kalandok és adomák gyűjteménye / Szécsi Gyula eredeti rajzaival. Budapest, Athenaeum, 1905 / Sz.Zs. 1422

Kamatostól

Kamatostól. Ősz volt s hárman zaklattuk hajnal óta az alsó-boldádi sűrűségeket. Délután fáradtan és éhesen telepedtünk le mindhárman egy vén vadkörtefa mérsékelt árnyékába. Valóságos istenáldás volt ez a kis pihenés elcsigázott porhüvelyünknek. Az előre kirendelt kvaterkák tuczatszámra tűntek el mohó ajkunk közt s elkövetkezett ránk nemsokára az a bizonyos rózsás hangulat, a melyben nagy türelme van az embernek minden tréfa iránt. Különben is régi dolog az, hogy vadászaton minden szabad, s méltán gúny tárgya, a ki valamit megorrol. Az a nagyobb mester s a derekabb legény, a ki vígabban tűri a keserűséget. Hanyat dőltünk a domboldal pázsitján s szalonnával, túróval jóllakva, pihenőre készülődtünk. Bertalan az arczára húzta szalmakalapját s pár perez múlva aludt, mint a tej. Egyszer csak a harmadik közülünk, felkapja a fejét. T. Pista volt, a bélteki írnok, a kinek nem volt nyugta az új csizmája miatt. Szorította a lábát a kijáratlan bőr. Nekikapaszkodott két marokkal s valahogy leczibálta magáról a szűktorkú csizmát; azután letette a fűre, a puskája mellé. De mielőtt újra elnyújtózott, rá esett a szeme Bertalanra, a bélteki erdészre, a ki jóízűen horkolt. Kajánul mosolygott s rókaravaszsággal szemlélgette. Bizonyosra vettem, hogy valami imposzBársony. Mulattató vadászrajzok. 113 8