Bársony István: Mulattató vadászrajzok , Vidám kalandok és adomák gyűjteménye / Szécsi Gyula eredeti rajzaival. Budapest, Athenaeum, 1905 / Sz.Zs. 1422

Mi ketten a Czompósban

Nekirugaszkodtunk. Csak előre folyvást. — Ne siess hát! Hová rohansz? Mit szeleskedel úgy? — zajgott haragosan. — 'Iszen bárcsak már siethetnék! De te is jobban igyekezhetnél czimbora. Végkép berekedtünk, végkép kidőltünk, végképen összevesz­tünk. (Csak nem kívánhatta, hogy visszamenjek hozzá, abban az olvasztott szurokban? Sem pedig azt nem cselekedhettem, hogy várjak rá s az alatt tízezer pióczát engedjek magamon megragadni!) Csak kifelé most már, kifelé! Már nem kellett a mórsneff. Már csak lihegve, fújva, kétségbe­esve másztunk a sárban, a zsombik tetején el-elhasalva. A halászkák ott kerczegtek a fejünk fölött. Kinevettek, kicsúfol­tak bennünket. — Ne siess! ne siess! — hallottam folyvást magam mögött, különben az is lehet, hogy csak képzeltem, úgy zúgott már a fejem a nagy erőlködéstől. — Igyekezzél Józsi, igyekezzél, — kiabáltam vissza pokoli elszántsággal, a miatt, hogy még belém talál lőni. Eltelt egy óra, a míg száz lépésnyi vonalon a zsombikból valahogy kivergődtünk. Akkor lefeküdtünk a mocsár szélén a gyepre s félholtan kibékültünk. (De azért másnap szívesen újra kezdtük volna.) 108

Next

/
Thumbnails
Contents