Bársony István: Mulattató vadászrajzok , Vidám kalandok és adomák gyűjteménye / Szécsi Gyula eredeti rajzaival. Budapest, Athenaeum, 1905 / Sz.Zs. 1422

Balázs haragszik

Balázs haragszik. A hetekig tartó enyhe időjárás rövidesen végzett a téllel, s a korán jelentkező tavaszi fuvalmakkal megjöttek egyszersmind a vándorló vetési ludak is, a melyek csak a tavasz első heteit töltik nálunk, hogy azután, a melegebb verőfény napjaiban, továbbvonuljanak, északi költőhelyökre. Balázs úgy várta ezt a tavaszi „mozgalmat" az ő pusztai magányában, mint a megváltást. A hosszú tél, a mely a nagy síkságon szörnyen egyhangú tud lenni, halálosan kifárasztotta, mire a hó elolvadt a beláthatatlan rónán. A mily gyönyörű volt neki eleinte a fehér végtelenség: úgy ráúnt tavasz felé, a mikor a hólé át meg átjárta az utakat, s a sár olyan volt, hogy a beragadt szekeret bivallyal kellett kivonszoltatni a kátyú közül, ilyenkor igazi boldogság volt számára, ha az aránylag kemény sziken kereshette már a vadliba-csapatokat, a melyek a keskeny, hosszú, sekély tavacskák környékén szerettek pihenni. Alighogy megkapta az első értesítést a kerülőjétől, hogy itt vannak a ludak: befogatott könnyű kis vadászkocsijába, fogta a puskáját s kihajtatott a tavakhoz, a hol a télen át véghetetlen csend uralkodott. Most se volt ott lárma. Mindössze egy pár korán érkezett bíbicz jajdult fel, a mint a szekér halk kattogása felriasztotta. A negédes mozgású bóbitás madarak arrább röppentek, újra leszállottak; ennyi volt az egész elevenség. Libának nyomát se lehetett látni a közelben. 109