Bársony István: Mulattató vadászrajzok , Vidám kalandok és adomák gyűjteménye / Szécsi Gyula eredeti rajzaival. Budapest, Athenaeum, 1905 / Sz.Zs. 1422

A Munkácsy Mihály öt nyula

Bár csak ne is jönne erre semmiféle vad se, — sóhajtoztam a szívem fenekén; — az lenne egyetlen menekvésem, ha nem kellene a puskámat kisütnöm. De ó jaj, alighogy imígyen fohászkodom, zörgést hallok az erdőben előttem s látom, hogy egy nagy nyúl meglehetős gyorsasággal vágtat kifelé, éppen az én irányomban. Szörnyen megszeppentem, hogy na most mi lesz. Már akármi lesz, valamit muszáj tenni. Felkaptam a puskámat, a mit — magától értetik, — a gróf kölcsönzött volt, s mikor a nyúl kifutott mellettem, vaktában odadurrantottam. Uramfia, hát nem felfordult a szerencsétlen állat?! . . . Mialatt az eget rugdosta, megilletődve, de egyszersmind gyanakodva néztem az erdészre, a ki nyugodtan állt mögöttem. — Hallja-e, — kérdeztem tőle bizalmasan — ugy-e maga lőtte le ezt a nyulat? De a becsületes ember tagadta. Még a puskáját is megmutatta, hogy íme, meg van töltve, fgy hát kénytelen-kelletlen muszáj volt elhinni, hogy magam vaíék okozója a nyúl halálának. Nem kissé csodálkoztam, de az ördög már ott állott mellettem s hivalkodásra késztetett. Büszkén néztem körül, a mikor vadászszomszédaim éljenzését hallottam, s íme, abban a perczben egy másik nyúl vágtat nekem. Kapom a puskát: bumm!... az a nyúl is fekszik. Megdöbbentem ennyi vakszerencsétől. Társaim nem győztek gratulálni. Otthon, a vadászlakoma alatt ugyancsak sok szó esett arról, hogy hogyan tudok én lőni, micsoda nagyszerű vadász vagyok. Már előre is kíváncsiak voltak az urak a másnapi eredményre. Mit? Hát még holnap is vadásznak? De már abban a mulatságban én nem 103