Bársony István: A róna és az erdő , Állatjellemek, hangulatok, vadász-emlékek és arczképek gyűjteménye / Budapest, Pallas, 1902. / Sz.Zs. 1324

II. HANGULATOK. - Ébredés

ÉBREDÉS. A pusztai tanyán, a szérű mellett, egy mozdúlatlan alak áll és nézi a haldokló éjszakát. Az égről egymásután szökdösnek már a csillagok, s a Csikai-tanya irányában, ott, a hol a felhők a föld mögül elő szoktak bújni, — világosodik. A Csikai-tanya keletre esik, s ha ilyenkor, hajnalban, felhő emelkedik ki a nagy akáczok közül, amik arra felé a látást elfogják: úgy tetszik, mintha az éj valamennyi bujdosó kísértete együtt szorongana a felhőzet mögött, olyan sápadt, fakó, beteges a szine. Épp' ide szögellenek az istállók a szérűskert sarkához. Az eresz alatt eleinte halkan, szakgatottan, de mind élénkebben csicsereg-csivikél a fecske. Az emberlakások környékén ő ébred leghamarabb. A kakas, ha elkukorikolta a hajnalt, tovább gunnyaszt a fáján, a mig csak meg nem gyúlad a napkeleti pirosságtól a felhő. A fecske ellenben a szürkülettel kezdi folyvást csevegő nótázását súgy megnyiszorog-recseg, hogy a jóféle kordováncsizma se különben. Nemsokára ezután mozgolódás támad az istállók nádfedelében. Surrogva röpül ki valami a széles eresz közül, amelyben ökölnyi lyukak sötétlenek. «Csirip! csirip!» hangzik jókedvűen, lármásan, szemtelenül. Ébrednek a verebek s kiröppennek éjjeli szállásukról.