Bársony István: A róna és az erdő , Állatjellemek, hangulatok, vadász-emlékek és arczképek gyűjteménye / Budapest, Pallas, 1902. / Sz.Zs. 1324

I. ÁLLATJELLEMEK. - A legyőzhetetlen

A LEGYŐZHETETLEN. Fehér a világ odakint. Hó borítja a földet. A falu utczái néptelenek; az udvarok kihaltak; minden zaj csak annyi, hogy néhol fát vágnak vagy fűrészelnek. A fejszecsapás, meg a fűrésznyiszorgás egyhangúan keveredik össze. A szemétdomb foltos; itt-ott leolvadt róla a hó. Gőzölgése olyan, mintha lassú tűz égne a hó alatt s az füstölne. A kifülledt, korhadó szalma közt sárgafejű, sárgabegyű madarak moszatolnak; bizalmasan bevárják az őgyelgő kuvaszt s alig akarnak előle felröppenni. Ezek a sármányok. A falusi udvarok rendes téli látogatói. A hó hozza meg őket. Amíg szabad a mezőség s könnyen hozzá lehet férkőzni agizgaz magvához: addig a sármány a nyilt helyeket, az erdőszéleket, a vadfüves vágásokat járja. De ha kiteríti vastag fehér takaróját a tél: akkor a szegény czitrombegyű madár bekívánkozik az emberlakások közelébe; szemétdombon élősködik, kertek sövényében búvik meg éjszakára. Dehogy hallatná többet czirregő, elnyújtott, parasztos dalát, amivel kikeletkor afatetejéről küldözgeti párjának a szerelmi vallomást! • A sövényen szürke verébnép lopja a napot; tollaborzoltan gubbaszt a sok proletár egymás mellett. Ha egynek eszébe jut, hogy leszálljon a tüske közül a sövény során barnáló parajkórók közé, csakhamar utána bukik a többi is. Ott kajtatják a sovány ebédet az istenadták. — 83 6*