Bársony István: A róna és az erdő , Állatjellemek, hangulatok, vadász-emlékek és arczképek gyűjteménye / Budapest, Pallas, 1902. / Sz.Zs. 1324

I. ÁLLATJELLEMEK. - Kaland

nással csap fel a föld szinéről. A felszálló árnyéktól megijedhetett idelent valami, mert egy csöppet megzörren a füzes. A kecskefejő eltűnik, s néhány pillanat múlva megint mozgás nesze támad a gaz között. De milyen nesz! . . . Mintha egy szitakötő vergődnék a páfrány labirintjában; vagy egy tücsök ugrott volna arrább. Attól még a bokrok közt alvó madár sem veszi ki szárnya alól a fejét. Most szétnyílik a füzes szélén a gaz, s féltesttel kilép «valaki» a tisztásra. Egy éjjeli kalandor. Egy fehérmellényes úr, aki vörös frakkot visel. Egy settenkedő róka. Megáll a gaz között és sokáig figyel, fülel, nézelődik, szaglál. Keskeny pofáján ravasz óvatosság kifejezése van. Egész lényén elömlik a bűntudatosok folytonos készenléte arra, hogy mentsék a bőrüket. Ez itt különösen is meg van kenekedve minden hunczutságok zsírjával. Ez nem közönséges gonosztevő. Ez olyan, mint a tolvajok közt a főzsebmetsző, aki hasoniíthatatlanúl bátrabb, ügyesebb, furfangosabb, ötletesebb és geniálisabb rnint azok, akik neki csak tanítványai. Ez állandóan itt van a nagy veszedelmek közvetetlen közelségében, aminek az érzése még gyönyörűség neki. — Mi az: kint az erdőn, avagy a nagy pusztán elcsípni egy-egy süldőt, vagy kitekerni a nyakát a fészkén ülő fogolymamának? Az bizony nem virtus. Ahhoz semmi különös kigondolás sem kell. Azt minden buta kóbor eb megteszi. De tessék idejönni az emberhez; tessék itt lakni folyvást, nehezen titkolt lyukban, a föld alatt, vagy a kertet övező gaz között, ahol minden pillanatban kajtathatnak a fehér