Bársony István: A róna és az erdő , Állatjellemek, hangulatok, vadász-emlékek és arczképek gyűjteménye / Budapest, Pallas, 1902. / Sz.Zs. 1324

I. ÁLLATJELLEMEK. - Kaland

hóhérok, a nagy komondorok! . . . Tessék itt settenkedni, a tanyán, ahol kilőhetnek az ablakon is; ahol puskája van az éjjeli őrnek is. Tessék csak megpróbálni, csirkét, ruczát, kispulykát lopni itt, ahol ha elkezd hápogni, csivákolni a szorongatott «pecsenye» : egyszerre talpon van a kocsis, a béres, a piszkafás szolgáló, a kertész, az egész tanya, a kuvaszokkal együtt és mind, mind üldözőbe veszi a szegény gazember-rókát! . . . A «főtolvaj» a holdvilágot lesi. Neki egy kicsit sok a világosság. Jó lesz megvárni, amíg elbújik az égi lámpás a barna felhőfüggönyök mögé. Akkor egy gyors iramodással ki lehet bukkanni innen, keresztül a gyepes tisztáson, a cselédházak mellett gunnyasztó tyúkólig. Ott mindig akad egy-egy ügyefogyott «háp-háp», amelynek egy elszánt, gyors kaffintással ketté lehet harapni a nyakát . . . A vörös ördög kéjesen nyalogatja végig a szája szélét erre a vérizű reménykedésre, s amint a hold egy perezre eltűnik, nem bír magával, kiszökken rejtőző helyéről, meglapul, mint a kúszó nyest és hangtalanúl siet át a csöndes udvar félreeső részén, a tyúkól irányába. -* A homályban még mélységesebbnek tetszik a csönd. A fekete árnyék szinte a földhöz simúlva halad előre az ellenséges tábor területén. Minden érzékével résen van. Szeme zöldes tűzben csillog, amint a gémes kútnál megáll egy másodperezre s a vályú szomszédságában levő vizes kád mellől figyel. Éppen tovább haladna, amikor — hopp! terringettét: váratlanúl kibújik a hold. Keskeny volt a felhő s nem tartott addig, amíg a róka elérhette volna a jó fedezetet. — 56 -