Bársony István: A róna és az erdő , Állatjellemek, hangulatok, vadász-emlékek és arczképek gyűjteménye / Budapest, Pallas, 1902. / Sz.Zs. 1324

I. ÁLLATJELLEMEK. - A néma völgyben

A NÉMA VÖLGYBEN. Keskeny, mély völgy vonúl az erdőségben, két olyan domb között, amely félig-meddig hegynek is beválik. A magas dombok oldalát sűrűn borítja az egymásra hajló bükk, amely teljes pompája idejében tökéletesen el tudja zárni a túlsó oldalról errefelé kíváncsiskodó tekintet útját. A bükkösben helyenként fenyőcsoport feketéllik. Azember azt hihetné, hogy ott mindenütt titkos sír van a sötét fák alatt, amelyek hallgatagon is hirdetik az erdő halottjaiért az állandó gyászt. Lent, a völgyben, a völgy legalja fölött, gazdag lombozatú gyertyánfák állanak sorfalat, a völgyároknak szinte járhatatlan bozótjáig. Ezt a bozótot talán sohasem bújja ember. Itt csak az erdő nagy banditái érezhetik magokat igazán odahaza. Ledőlt faóriások porladoznak a nyirkos fű között, amely fölött a penészes, mohos föld párázata lebeg. Ezek a meghalt, erjedő fa-gígások barlangokat alkotnak magok alatt, ahol letámaszkodó ágaik annyira emelik, hogy roppant testök nem érintheti az anyaföldet. Az ilyen barlang táján néhol lélekzetfojtó bűz terjeng. A ragadozó négylábúak átható, félreösmerhetetlen bűze. Ezt az elhagyatott, teljes nyugalmat igérő katlant szereti a farkas. A völgy legmélyén, ahol már egészen összeszorúlt a két domb: sötét szikladarabokon rágódik az idő. — 45 - 2*