Bársony István: A róna és az erdő , Állatjellemek, hangulatok, vadász-emlékek és arczképek gyűjteménye / Budapest, Pallas, 1902. / Sz.Zs. 1324

I. ÁLLATJELLEMEK. - A hóhér mulat

A HÓHÉR MULAT. Tavaszodik. A mezőn élénk zöld színnel cseperedik az uj fű; dagadozva surrog tova medrében a patak. Szeszélyesen sodródik egymásba odafent a felhő ; habfehéren, göndörén terjeszkedik az egyik; sötéten, árnyékos arczczal tornyosul alatta a másik. Mintha ez a mogorva barnaság szerelmes volna abba a hókeblűbe, úgy furakodik hozzá ; úgy veszi körűi lassan, biztosan. Amaz kaczéran szabódik, kibontakozik az erőszakoskodó ölelésből ; két puha párnás karral próbálja eltaszítani a tolakodót. Mindez káprázat, érzéki csalódás. Innen, a mezőről, úgy látni, hogy mindjárt hatalmába ejti a szürke felhő a patyolatba burkolt ködöket; pedig a valóságban messze vannak azok egymástól. A fehér felhő magasabban úszik; azt ragyogó sugárral hinti meg a nap. A barna, füstös arczú, éppen az árnyékába került, attól tetszik olyan szomorúnak. Még sírva is fakad; titokban ejt egyegy harmatcseppet; de arról ebben a remek tavaszi ragyogásban senki sem tud. Csak a gyönyörű fiatal füvek néznek fel örvendve, meglepetten; nekik mannahullás a felhő permetező könye. * A felhőkkel szinte egy magasságban úszik valami. Hol előre lendűl, amerre a felhőt viszi a szél, hol meg- únja s könnyedén, gyorsan, félkörben kanyarodik vissza,