Bársony István: A róna és az erdő , Állatjellemek, hangulatok, vadász-emlékek és arczképek gyűjteménye / Budapest, Pallas, 1902. / Sz.Zs. 1324

I. ÁLLATJELLEMEK. - Imposztorok

Egyszer csak gondol egyet, ugrik egyet oldalt, s elkezd szaporán totyogni, ki, a szérűskert irányába. Irdumbirdum csudálkozva marad egy helyben s ugy bámul utána, mintha mondaná: ejnye, mámika, mit akarsz? meleg van most a kirándulásra. Nyiffancs észreveszi, hogy egymaga lohol, visszatekint: nyaff! mondja élesen, hívogatóan, követeiden. Irdumbirdum szótfogad s ő is elkezdi tömzsi termetét zötyögtetni. A gyepen néhány rucza bogarászik; Nyiffancs egyenesen azok közé üget s megkergeti őket. A rucza szenvedélye neki, mert az is épen úgy tötyög-zötyög, mint ő, s nem igen tud előle elfutni. Istentelen nagy hápogás támad a szorongatott szárnyasok között. Attól megriad Irdumbirdum, eloldalog a sűrűbb gyep közé s ott gyorsan lelapul. Aközben visszaszól Nyiffancsnak: «Kaff!... anyó, meglátod, megraknak.» Nyiffancs is él a gyanúpörrel s hamar meghúzódik a rucza-gödör alacsony partja mögött. Mire a «csirkés» kiszalad a kunyhójából a zajra, semmit se lát. — Kurhéja járhatott itt, gondolja, s minden irányban nézi az eget: merre mehetett a gonosz ragadozó. Amint újra tiszta a levegő, kimászik Nyiffancs a ruczagödörből s indúl tovább, ki, a vetés felé. Nyakig sáros, mert bele talált csusszanni a pocsolya szélébe. Nekigyűrközik s elkezd beletörülközni a gyepbe. Hosszúkás, keskeny termete egészen elnyúlik a földön, úgy halad, oldaltcsúszva, s tüsszög hozzá, amig azt nem hiszi, hogy no most már rendben van. Irdumbirdum türelmesen ácsorog mellette s várja, mi lesz. Mert hogy lesz valami, annyi már bizonyos. Majd vezényel Nyiffancs. Az ő eszében szokott meg- 27 -