Bársony István: A róna és az erdő , Állatjellemek, hangulatok, vadász-emlékek és arczképek gyűjteménye / Budapest, Pallas, 1902. / Sz.Zs. 1324

IV. ARCZKÉPEK GYŰJTEMÉNYE. - Erdei történetek

egy literes üveget, tele pálinkával. — Kóstolja meg a ténsúr. Sárdy tovább ment, de leste az erdőből, hogy a két tolvaj mit művel. Gödröt ástak a gabonaföld elé, ott várták a szarvast és aközben nagyokat iszogattak. Jött is a szarvas nagysokára; éppen ott váltott át a gödör mellett, mégsem történt lövés. Sárdy kíváncsi volt, s fütyörészve (nehogy valami vadállatnak nézzék) odament a mutyiban virrasztó két orvvadászhoz. Az egyik, a vén Takács, búsan könyökölt a gödör szélén, előtte volt az üveg, még vagy egy ujjnyi szesz kotyoghatott benne. A másik meg a gödör fenekén feküdt, összegörnyedve, karikába kanyarodva, mint a kígyó, s aludt. — Nem látta kend a szarvast? — kérdezte Sárdy a vén kujont. — Nem szarvas vót a', dünnyögött méltatlankodó hangon Takács János. — Már hogyne lett volna szarvas. Magam láttam. — Ej no, mégsem az volt. Rosszúl tetszett azt látni. A csutorás-szomszéd üszője volt. Ösmérem, én neveltem. Sárdy az üres üvegre nézett. Vagy úgy?! Aztán megkérdezte: — meddig maradnak még idekint kendtek ? — No már nemsokáig, — dadogott Takács, — ameddig ebben az üvegben tart, csak addig lessük a szarvast. * A hajtók indúlnak kelet felé. Mi megyünk nyugatnak. Köztünk egy hallgatag sűrű völgy, amelyben tökéletes a szélcsend, pedig a dombon ugyancsak bólintgat a lomb. A völgy legmélyén járhatatlan ősbozót fonódik egymásba. Ott van az «ördög-útja» ; — egy szakadékos, — 250 — 18*