Bársony István: A róna és az erdő , Állatjellemek, hangulatok, vadász-emlékek és arczképek gyűjteménye / Budapest, Pallas, 1902. / Sz.Zs. 1324

IV. ARCZKÉPEK GYŰJTEMÉNYE. - Erdei történetek

ERDEI TÖRTÉNETEK. Az öreg Takács János, minden vadorzók e nevezetes dísze, megszegte a nyakát, szinte féloldalt dőlt, állva, s harcsabajúszát az orra alá rántva, nyeglén mondta: — Megcselekedtük bíz' azt, tekintetes uram. — Mondja el no, hogyan, — biztatta az öreget Sárdy Peti, a vadászkompánia vezetője. Takács János egyet gondolt s nagyot riszált a torkán. Néhány pillanatnyi csend következett. Mindnyájan hallgatva vártuk, mit süt ki a vén gonosz, aki minden talpalatnyi földet ismert itt, ebben a gyönyörű erdőségben. Csupa útvesztős hajlat volt ez az erdő. Néhol a felhő árnyékolta be, néhol meg sütötte a felséges június napja. A zöldszín buja pompával díszlett; az imént néhány perczig esett az eső, attól minden bokron millió gyémántgyöngy sziporkázott. Nagy, fényes, zöld bogarak röpködtek a fagyallal sűrűn benőtt domb fölött; lent pedig az a járhatatlan, szakadékos völgy húzódott le, egyre mélyebbre, amelynek a titkos rejtekeiben alig egy félórával ezelőtt az ősnövényzet bujaságát láttam. Olyan vadborsó közt lépegettem, amelynek tenyérnyi levelei voltak. Még tele a fejem azzal a furcsa kábultsággal, amivel a dohos, meleglevegőjű völgyben telt meg. Még látom - 245 — 19