Bársony István: A róna és az erdő , Állatjellemek, hangulatok, vadász-emlékek és arczképek gyűjteménye / Budapest, Pallas, 1902. / Sz.Zs. 1324

I. ÁLLATJELLEMEK. - A nagylelkű

Megúnva a sok kelletlenkedést, eldobja a kikezdett prédát s gyors szárnyalással suhan odább. Jól tudja, mit csinál. Hisz' éppen most emelkedett ki a nádas széléből egy kis csörgő rucza, egy még amannál is jobb falat, azonkívül a teste sokkal kisebb s igy könnyebb «szállítani.» A réti ölyvek ráesnek az alamizsnára s egymással marakodva, nem ügyelnek arra, ami odafönt a magasban történik. Pedig annál szebbet még ők se gyakran látnak. A kicsi csörgő, első ijedtében, maga alá engedte a rablót s most már le nem suhanhat többé. A sólyom alatta van és szorítja felfelé. A csörgő érzi a halál lehelletét és kétségbeesve villan előre, azzal a nyilaló röpűléssel, ami csupán az ő sajátsága. A sólyom utána! . . . Páratlan hajsza ! Remek látvány! Még a tekintet is belefárad abba a gyorsaságba, ahogy a sólyom a kis ruczát kergeti. Ez a kicsi csörgő a leggyorsabb röpülök egyike. Egykönnyen nem engedi megfogatni magát. Szinte zúg a levegő, amint kétségbeesett villanással szeli keresztül. De hajh! aki nyomában jár, az maga a villám. Az elől nincsen szabadúlás. Még egy rugaszkodás, még egy gyors szárnycsapás s a sólyom kinyújtott karmokkal, tátott csorral, a gyilkolás vágyától elvakult szemmel csapódik hozzá a szegény ruczácskához, amelynek abban a pillanatban akár a szive is megrepedhet a nagy rémülettől. A rabló megint leereszkedik uj halottjával s nekikészül, hogy végre elfogyaszsza fáradsággal szerzett reggelijét. - 20 -