Bársony István: A róna és az erdő , Állatjellemek, hangulatok, vadász-emlékek és arczképek gyűjteménye / Budapest, Pallas, 1902. / Sz.Zs. 1324

I. ÁLLATJELLEMEK. - A nagylelkű

De ni, a szárnyas nádi farkasoknak máris megsúgta valaki, hogy újból itt a terített asztal. Jönnek és szemtelenkednek, mint az imént. Vagy talán még jobban, mert hogy most azok vannak itt, akiknek az első fogásból nem jutott. Majdhogy ki nem veszik egymás szemét. Micsoda istentelenül neveletlen, tolakodó nép ez! A sólyom egyet gondol s másodszor is odadobja nekik a kész prédát. Ördög veszekszik az ebadtákkal. Az ilyen nagyúr csak nem alázza meg magát annyira, hogy éhenkórászokkal szálljon pörbe? Pedig hogy elverhetné rajtok a port! Eh, mit! Hova lenne akkor a nagylelkűség híre, ami úgy csábítja, csalogatja a potya frátereket a milliomosok dús asztalához? A barkós-pofájú úr, a nagylelkű sólyom, újra nyakába veszi a világot. Akkor terít ő asztalt magának, amikor neki tetszik. A réti héják csak azt lesik, hol van, merre jár az ő birodalmokban, hogy az első zsákmányt el-elkoldúlják tőle. 21