Bársony István: A róna és az erdő , Állatjellemek, hangulatok, vadász-emlékek és arczképek gyűjteménye / Budapest, Pallas, 1902. / Sz.Zs. 1324

I. ÁLLATJELLEMEK. - A nagylelkű

Méltó versenytársa röpűlésben csak a maga-fajtájabeliek között van. Mi az neki: azt a két vadruczát utóiérni ?! Agácsér előbb észreveszi a veszedelmet s hanyatthomlok zuhan lefelé egy kis rónavízre, ahol egyesegyedűl lehet menekvése. Olyat csattan a víz, mintha súlyos követ dobtak volna bele; nyomban lemerül a gácsér a hínár közé,ahonnan csak jó idő múlva meri afejét kiemelni. Akkorra a sólyom már elvégezte a maga dolgát, ami nem is volt olyan nehéz. Hisz a tőkerucza nem művészi-röpűlő. A gyilkos éppen most ereszkedik le zsákmányával a kis szigetre, ahonnan az imént elindúlt volt. * És most megjelennek a szárnyas tigris körűi a szárnyas sakálok. Jönnek a réti héják s telhetetlen bendővel, irigyen nézik : micsoda pompás reggelire tett szert az a zsivány. Mintha fellázadt volna az egész nádas tolvajnépsége: mind ide igyekszik a sok réti héja s tolakodva kélletlenkedik a sólyom körűi. Le-lecsapnak hozzá; nyughatatlankodnak; részt követelnek az ízes falatokból. Mintha csak mondanák: «micsoda dolog az, hogy ide jösz a mi birodalmunkba s elrablód, ami minket illet ?» Ott sürögnek-forognak, nyavalyognak, irigykednek, sápítoznak egyre, és alkalmatlankodnak, amig csak nagyot nem gondol a sólyom. — Netek, hitványak! — mondja nekik, — tudjátok, hogy én nagylelkű vagyok; itthagyom ezt a ruczát, lakjatok jól vele, ti koldúsfajzat. Majd fogok én magamnak másikat. És így is cselekszik. — 19 2*