Bársony István: A róna és az erdő , Állatjellemek, hangulatok, vadász-emlékek és arczképek gyűjteménye / Budapest, Pallas, 1902. / Sz.Zs. 1324

I. ÁLLATJELLEMEK. - A nagylelkű

belőle, csak a nyakát; sétabotvastagságú hosszúkás nyakát, amelyen kíváncsian mozgó fej fénylik, zománczosan. Az ott egy zöldfejű gácsér. Egy tavaszi hódítómezbe öltözött vadrucza-uraság. A tojója is ott van valahol, közel hozzá; —csakhogy az félénkebbsameddig teheti, meglapul, nem mutatkozik. De ha a pusztai vándor még közelebb kerül: végre nyugtalanság szállja meg a bujkáló szerelmes párt. A gácsér kiemelkedik a gólyahír közül s titkos jeladással indúlásra biztatja feleségét. Az iromba tojó nehézkesei lódít magán (hisz' már •érett tojást czipel) s szárnya fehéres, világos alját megvillantva, felkap a levegőbe. A gácsér utána. * Nem messze a gólyahíres lapálytól nádas terűi. Széles, homokszínű, fakó és rengeteg náderdőség, amelybe nem visz út. A tavalyi csónakjárást eltakarja a ráborúló hajlós szövevény, amit a megtöredezett nádból fonogatott a tél változó szele. A tavalyi nád két ölnyire nyújtózik fölfelé; járhatatlan útvesztőin csak a nádaslakó vad tud eligazodni. Itt laknak az ölyvek. A réti ölyvek. A butának látszó, bagolyfejü «circus»-ok, amelyek lengén és lassan szeretnek röpülni, mintha az volna szenvedélyök, hogy a játszó széllel vitessék magokat. A réti ölyv a mocsár banditája. Kiszámíthatatlan, mert alattomos; veszedelmes, mert fáradhatatlan. Ez a két tulajdonsága pótolja erejét s karmának aránylagos fejletlenségét, a levegő legigazibb banditáinak a fegyvereihez képest. — 16 - 2*