Bársony István: A róna és az erdő , Állatjellemek, hangulatok, vadász-emlékek és arczképek gyűjteménye / Budapest, Pallas, 1902. / Sz.Zs. 1324

II. HANGULATOK. - Bolyongás

BOLYONGÁS. Borzasztó lehetett a Robinzon sorsa!... Kivetődni a tenger viharos hullámai közül egy vad szigetre, ahol isten képére teremtett lény egyetlen egy sincsen, s ott érezni a véghetetlen, kietlen magányt: bele lehetne ebbe bolondulni!... Nem a magány miatt, hanem annak rettenetes állandósága miatt. Mert a magány, időszakilag, annyi időre, amennyit mi határozunk meg, leírhatatlan gyönyöröket kínál. Benne van az igazi, legnagyobb pihenés; általa kapjuk meg azt az üdítő csöndet, amire néha oly nagy szüksége van testünknek-lelkünknek. Amikor tökéletesen egyedül vagyunk, olyankor tudunk legjobban szemlélődni, gondolatainkba elmerülni, ezer meg ezer tanulságot leszűrni; bölcselkedni, magunkba szállani, megtisztulni. Mindez pedig komoly szükséglete annak, aki nem tudja beérni a véletlenekkel, amelyek szerint így vagy amúgy dobálja a sors, hanem maga szereti az utait intézni, a saját egyénisége, megállapodása, világnézete szerint. A magány, ha mimagunknak a kedve szerint való, istenáldás. Ha azt mondhatom: «most megszököm az emberek elől, a zajos, nyugtalan világból, s elbújok egy pár órára, vagy egy pár hétre, vagy egy pár hónapra az isten háta mögé», — ez az igazi földi boldogság kiegé-