Bársony István: A róna és az erdő , Állatjellemek, hangulatok, vadász-emlékek és arczképek gyűjteménye / Budapest, Pallas, 1902. / Sz.Zs. 1324

II. HANGULATOK. - Ébredés

Ilyen az efféle pusztán éjjelező, mindig magában levő, egyedül élő embernek a sora. Hajlik a képzelődésre, a babonára, és megbarátkozik mindenféle esettel, ami földöntúlinak látszik. Egész hosszú éjszaka csak tűnődik és figyel; — csudás hangokat hall s azoknak még csudásabb értelmet tulajdonít. Abba oszt belefárad s alig várja a hajnalt, a mikor bekövetkezik a megváltás, az álom, az ő számára is. Hogy minden órát végig fúj hajnalig, abba bizony bele lehet únni. Kezdi kilenczkor és mire a tizenkettőhöz jut, már érzi maga körűi a suhanó, seprőnyélen lovagló boszorkányokat, akik éjfél után egy óra felé erőnek erejével meg akarják állítani az órát, hogy sohase legyen többet reggel. Ránehezednek a bakter karjára, amikor egy órakor megemeli: hátha lenyomhatnák, megbéníthatnák, hogy ne tudja a szájáig vinni, bele ne tudjon fújni, — mert akkor egy-kettőre pusztúlnia kell minden rossz léleknek, minden vándorló kísértetnek . . . Ballag az éjjeli bakter a maga kunyhójába, ahol készen várja a vaczka. Most oszt ő lesz a legnagyobb úr, merthogy mindenki talpon van az alatt, és fárad, dolgozik, amig ő nagyokat horkol s egyik oldaláról a másikra fordúl. Jól tudja, hogy nagy tilalom van az ő megháborítása ellen, minthogy csak akkor állhat jót a lelkiösmeretes virrasztásért, ha nappal kialhatja magát. Az éjjeli virrasztás hiába semmittevés, mégis nehéz munka neki, mert vasvillával kell néha megtámasztani a szemehéját, akár a mesebeli vasorrú bábáét. * Hogy kelepel a gólya a háztetőn! . . . Árnyék jön, felhő jön s leereszkedik a gólyafészek