Bársony István: A róna és az erdő , Állatjellemek, hangulatok, vadász-emlékek és arczképek gyűjteménye / Budapest, Pallas, 1902. / Sz.Zs. 1324

II. HANGULATOK. - Ébredés

fölött, amelyből egyszerre kinyúlik gólyáné piros csőre és nagy üdvözléssel klappog a jövevénynek. A hímgólya jött meg. — Olyan korán kiment a rétre, hogy még ködben úszott akkor az egész lapos. A fehér ködök tónak látszottak messziről, s abban a lenge tóban vizettaposó lépésekkel baktatott végig a hosszúlábú békapusztító. Most, hogy az első elemózsia-szállítmánynyal megjött, van öröm a fészek éhes lakói közt. Az uj nemzedék még nagyon is kiskorú, tehetetlen; de már ért annyit a gólyanyelvből, hogy mit jelent az örvendő kelepelés. Tátogatja a száját, a vén hím pedig nagyokat ráz magán, mintha borzadozna; s kitálalja begyéből a gyerekek reggelijét. Azonközben felébred lassankint az egész környék minden nappali életű ija-fia. Hajtják a béresek a czímeres ökröket a kútra, a gulyás is kiereszti a maga jószágait a karámból, ahol mostanig csöndesen kérődztek a boczik. Micsoda öröm, micsoda ugrabugrálás és játszadozás következik arra!... Most már kigyulladt a keleti ég szélén a felhő, s rózsaszínben díszlik a nagy határfák fölött az égbolt. Most már igazán reggel van, nem is hajnal. A tyúkász-leány hozza az ocsús kosarat s nagyokat sipít: «pí-pí-pí-pí!»— Arra kezdődik a nagy kavarodáskeveredés, — lúdgágogás, kacsahápogás, tyúkkotyogás, gyöngytyúkberzenkedés, pulyka-gurgulyázás. Még a galamb is mind ott röpdös, és majd kiveri a kóczos-szurtos leányzó szemét, úgy kér-követel reggelit, de hamar. Erre a zenebonára aztán, mit van mit tennie: fölébred a tekintetes úr is. - 98 — s