Barcza György: Útijegyzetek egy jegestengeri vadászkirándulásról / Budapest, Pátria, 1911. / Sz.Zs. 1316
II. RÉSZ. A JEGESTENGEREN
Augusztus 22. 76 0 2 7' szél., 28° 20' hossz. Végre valahára, talán most kezd csendesedni a tenger, háromnapi szüntelen háborgás után. Hmióta a Lofotent elhagytuk, azóta folyton süvít a szél, a tengert magas, fehéren tajtékzó hullámok borítják, ami kis hajónk pedig már négy nap óta mozog fel s le, szünet nélkül a nyugtalan vizén, jeget pedig sehol sem látni. Már 19-én, midőn minden ok nélkül délnek tartottunk, nem tudtuk mire vélni ezen intézkedést. Másnap azonban kisült, hogy Gisbert tudtunk és beleegyezésünk nélkül meghagyta a kapitánynak, hogy a hajót a Spitzbergáktól délre fekvő Bäreninsel felé kormányozza és a szigethez érve, várja be ott a Lofotent, hogy a két hajó együtt térhessen vissza Tromsöbe. Gisbertnek ezen eljárása nemcsak alattomos, hanem teljesen jogosulatlan is volt, mert a hajó feletti rendelkezés joga ez alatt az egy hónap alatt a szerződés szerint kizárólag minket illetett meg, annak útirányát nekünk volt jogunk kijelölni aszerint, ahogy kedvünk tartja, vagy azt a vadászatra nézve kedvezőbbnek véljük. Ezért természetesen tüstént megállíttattuk a hajót és habár már másfél napon át haladtunk délnek, mégis elhatároztuk, hogy visszafordulunk észak felé és újra elérve a jeget, még néhány napig ott maradunk- Mindenekelőtt azonban meg kellett állapítani, hogy vájjon szénkészletünk elégséges-e ezen terv kiviteléhez? Miután kitűnt, hogy még hat vagy hét napi teljes gőzzel való haladásra van szenünk, elindultunk félgőz alatt észak felé. Kétségbeejtő lassúsággal haladtunk visszafelé, a már egyszer megtett úton. H hullámzás nemcsak hogy meg nem szűnt, hanem mind erősebbé vált, kis hajónk lassú hintázó mozgással bukdácsolt előre, a kabinban minden tárgy mozgott, a falra akasztott tárgyak pedig ide-oda himbálóztak. így ment ez három napon és három éjjelen át. De ez még nem volt elég, hanem tegnapelőtt elromlott a gőzfűtés és olyan hideg lett idelenn, hogy a takarók és bundák dacára is majd megfagyott az ember. Hz örökös, egyforma világosság is végtelen bántó kezdett lenni. Ez az egyhangú, örökké egyforma szürke világosság kezdetben csak különös és érdekes, mint minden szokatlan természeti jelenség, később azonban már fárasztóvá válik és annyira hat az idegekre, hogy már alig várom, hogy újra élvezhessem a jóleső, pihentető sötétséget.
