Barcza György: Útijegyzetek egy jegestengeri vadászkirándulásról / Budapest, Pátria, 1911. / Sz.Zs. 1316

II. RÉSZ. A JEGESTENGEREN

- 86 Ez némileg felvidította lehangolt embereinket, csupán a kormányos hajtogatta folyton, hogy „J am very sorry", de ő belőle is inkább a szesz beszélt, mert erősen be volt csípve. Rülömben az egész személyzet annyira részeg volt, hogy minden rend felbomlott a hajón. A kapitány parancsainak senki sem engedelmeskedett, az egyik fűtő, kire a gépész a gépet bízta, elaludt a gép mellett s emiatt két ízben nekiment a hajó az orrával a jégnek, hogy csak úgy ropogott, recsegett az egész. Rendkívül sűrű jég közt voltunk, a hajó kormányzása a vastag jégtáblák közt kettőzött óvatosságot igényelt volna és valóban szerencséről beszélhetünk, hogy nem történt semmi baj. Az éj folyamán többször hallottam, amint a hajó oldalfala horzsolja a jeget, majd hozzáütődik egy jégtáblához. Ilyenkor aztán félelmes recsegés keletkezett, mintha csak a jég már nyomná be kívülről a hajó oldalát. Reggelfelé egyszerre elkezdett mozogni a hajó szép lassan fel s le, ekkor érhettünk ki a nyilt tengerre. Alvásról azonban ekkor sem lehetett szó, mert ekkor meg a fedélzetet kezdték súrolni, majd szenet raktároztak, a legénység pedig nagy szeges csizmáival olyan kopogást vitt véghez a fejem felett, hogy az egész hajó rengett belé. A délután folyamán újból találkoztunk a Lofotennel, amely úgy mint mi, szintén kénytelen volt kimenekülni az erős déli szél miatt a nyilt tengerre. Át is jöttek hozzánk egy páran a Lofotenről, köztük a kapitány is, aki azon ürügy alatt, hogy deszkákat jön kérni tőlünk, az időközben fogott medvebocsok számá:a készítendő ketrechez, ismét összeült poharazni a mi kapitányunkkal és a kormányossal. Pár órán át állott így a két hajó egymástól ötven-hatvan méternyire minden felügyelet nélkül, ide oda dobálódva a hullámokon. Végre mégis csak befejezte a két kapitány a mulatságot, Pallesen visszament a Lofotenre, mi pedig elindultunk teljes gőzzel dél felé, hogy miért, azt senki sem tudja és egyelőre, amíg ilyen állapotban vannak ez embereink, nincs is remény arra, hogy felvilágosítást kapjunk.