Barcza György: Útijegyzetek egy jegestengeri vadászkirándulásról / Budapest, Pátria, 1911. / Sz.Zs. 1316

II. RÉSZ. A JEGESTENGEREN

- 72 Augusztus 15. 76

J 35' szél., 50

0 40' hossz. MŰ ismét egy igazan kellemetlen napunk volt. Még tegnap éjjel erős déli szél támadt és így kénytelenek voltunk menekülni a mindenfelől összetorlódó jég elől, ki az erősen hullámzó nyílt tengerre. Ott azután megálltunk és a hajót egész nap ide-oda dobálták a hullámok, akárcsak egy dióhéj úszott volna a vízen. Menésközben távolról sem annyira kellemetlen a hajó mozgása, mint akkor, ha így egy helyen áll. H teljes gőzzel haladó hajó mozgása még a viharos tengeren is bizonyos fokig szabályos és állandóan egyirányú, az egy helyben veszteglő hajó azonban teljesen ki van szolgáltatva a hullámok szeszélyeinek. Ilyenkor összevissza mozog minden irányban, felemelkedik, majd lassan lesülyed, azután hirtelen az oldalára dől, miközben újra felemelkedik, de alig van fenn a hullámhegy tetején, már ismét oldalba löki egy másik hullám. így ment ez ma is folyton szünet nélkül. Hz egész napot a kabinomban töltöttem, a kőkemény, szűk ágyon fekve, kezdetben alvással, majd olvasással ütve agyon az időt. Végre estefelé alább hagyott a szél ereje, a falon lógó tárgyak már nem himbálóztak annyira, mint délelőtt, ekkor azután elhagytam fekhelyemet és kimentem a szalonba, hol társaim mindenféle fantasztikus öltözetekben feküdtek szerteszéjjel a pamlagokon. Habár az óra szerint éjjeli tizenegy is volt, azért a nappali világosságban, mind úgy éreztük magunkat, mintha reggel volna, mert mind most keltünk fel, az asztalon pedig még ott voltak az éjféli reggeli maradványai. Gyorsan ettem valamit, hiszen teljes huszonnégy órája voltam étlen-szomjan és azután felmentem a fedélzetre, szétnézni, hogy milyen világ van odakünn. Egy árva lélek sem volt a fedélzeten, csupán a kapitány hídján állt egy ember a kormány mellett, mozdulatlanul, mint egy szobor. Körülöttünk mindenfelé jég, az égbolt egyhangú, homályosszürke, a levegőben végtelen csend. Hlig volt sötétebb, mint nappal szokott lenni és mégis érezni lehetett azt, hogy éjjel van. Valami titokzatos, egészen átlátszó szürkület borított el mindent, mely alatt a jég még mozdulatlanabbnak, a víz felülete pedig még simábbnak és sötétebbnek látszott, mint rendesen. Hlig lehetett érezni, hogy a hajó mozog, olyan csendesen siklottunk ci számtalan csatornák egyikében, arra, amerre a jég éppen engedte. H hajó orrán állva sokáig elnéztem, mint nyomul